Vélemények a tanfolyamokról

2020. 03. 31.

"Kedves Szilvia!

Nagyon köszönjük a szülésfelkészítődet, amin részt vehettünk kb. 3 hete. Utána nem sokkal meg is született a kis babánk, nagyon kellemesen, harmonikusan kö-szönhetően a tanácsaidnak. 2020. március 19-én reggel 8 órakor.

Otthon vajúdtunk kb. 00.30-tól 6 óráig. Bori egy hős volt. A kórházba beértünk 7.00-re és 1 óra múlva már kezünkben volt a kis gyöngyszem.

Lényegében otthon kinyílt a méhszáj úgy értünk be, ott már csak a végső szakasz várt ránk. Örültek az orvosok is, hogy ilyet ritkán látnak, mintaszerű volt.

NAGYON KÖSZÖNJÜK A FEKÉSZÍTÉSED, NAGYON HASZNOS VOLT. Éreztük, hogy milyen jó, hogy tudjuk pontosan mi miért történik és aggodalom nélkül tettük a dolgunkat.

Sok szeretettel küldjük neked a képeket: Bori és Tomi"

2021. 05. 20.

"Szia Szilvia,

Végignéztük, jegyzeteltem, sőt a férjem sokkolta kicsit, hogy mi mindent kell tudnia, hogy hogyan segíthet, vagy mit szabad és mit nem szabad csinálni gyermekágyas időszakban. ("mosogass, amikor a baba mosogat" :D )

A képzésed annyira jól összeszedett, hogy az elején felmerülő kérdéseimre menet közben megkaptam a válaszokat, sőt sokkal többet is, mint amit el tudtam képzelni!

Ilyen volt a teljes folyamat, mikor mi történik, mikor induljon a kórházba az ember, vagy a sebekről és az aranyérről szóló tapasztalat, ill. a támogató homeo-pátiás és olajos kezelések.

Mi a szülési szettet is felírtuk a listára, és a legmegnyugtatóbb nekem a szülési terv, mint az együttműködést leíró dokumen-tum. Nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen.

Sajnos minden barátnőm komolyan meg-sínylette, és többen úgy vélik, hogy ebben az életbe soha többet nem szülnek. Talán mindegyiküknek jól jött volna ez a képzés...

Bennem újra egy pozitív képet alakított ki, a férjemben meg azt, hogy mennyire fontos lesz szüléskor is és mennyit tud majd segíteni..

Köszönöm szépen a sok tapasztalatot, rengeteget segített! Üdv, Andi"

2021. 11. 24.


"Nagyon hálásak vagyunk az összes elméleti és gyakorlati tanácsért. Párként az a véleményünk, hogy minden felelős szülőnek fel kellene készülnie és részt kellene vennie ezen a felkészítőn. Tiszta szívből ajánljuk, mert biztonságot és nyugalmat adott, mert szinte mindenre fel tudtunk készülni.

A Szilvi nagyon profi. A tudása, a kedvessége és a segítőkészsége egyedül-álló.
Csodálatos szülést és babagondozást kívánunk mindenkinek! Marika és Laci"